A disztópia (antiutópia) műfajának szép hagyománya van, klasszikusként emlegetett művei 60-80 évesek immár. Orwell 1984-e, Huxley Szép új világa, Zamjatyin Mi című regénye, de Burgess Mechanikus narancsa vagy Bradbury Fahrenheit 451-e is milliók kedvelt olvasmánya volt – és az ma is. Ám a közelmúltig aligha mondhattuk, hogy igazán nagy olvasótábort megmozgató műfajjá vált a disztópia. Bár Maria Nikolajeva néhány éve az angolszász irodalom legfontosabb műfajai között említette, ő sem sejthette, hogy napjainkra – egyelőre főleg angol nyelvterületen – a legmeghatározóbb, legtöbbet emlegetett, legolvasottabb regényeket e témában kell keresnünk. Suzanne Collins esetében még hihettük, hogy Az éhezők viadala legalább annyira a film sikere, mint a könyvtrilógiáé. Aztán kiderült, hogy moziváltozat nélkül is lehet bestseller egy disztópia. Veronica Roth A beavatott-, Ally Condie Matched-, Lauren Oliver Delirium-sorozata elképesztő érdeklődést váltott ki a fiatal (felnőtt) olvasók körében. S ha a „csajos” antiutópiákon túl is keresgélünk, Catherine Fisher Incarceronja vagy a zseniális Chaos Walking-trilógia (Patrick Ness sorozatának első része Kés a zajban címmel jelent meg magyarul) megint csak nem érdemtelenül kap nagy figyelmet.
A disztópiák reneszánszukat élik tehát, sőt, soha nem látott súllyal vannak jelen az ifjúsági regények között. Csak remélhetjük, hogy hamarosan Magyarországon is szélesebb körben népszerűvé válnak.
(Gombos Péter)
