„Kaposvári díjazott a drámapályázaton” – adta hírül a sajtó Somogyban a Schwajda György emlékére kiírt drámapályázat eredményét a minap, s valóban büszkék lehetünk, mert a Vándorok szerzőjének abban a megtiszteltetésben lehetett része, hogy meghívást kapott a kaposvári díjátadóra.
A kaposvári Csiky Gergely Színházban valójában három gyerekdarabot (mesejátékot) díjaztak. Gombos Pétert Az iránytű című darabjáért dicséretben részesítették, ketten pedig megosztott első díjat kaptak. Kövesdi Miklós Gábor humorista az Ignác című pályaművel, Jámbor József, a debreceni Csokonai Színház színész-rendezője pedig A három deviáns című pályázatával nyert. Az ünnepélyes eredményhirdetésen Rátóti Zoltán, a kaposvári színház igazgatója és Novák János, a Kolibri Színház igazgatója, a zsűri elnöke méltatta a munkákat.
(a kép forrása: szinhaz.hu)
Az eseményről bővebben: A Magyar Színházi Portálon: