A Fordulópont legutóbbi számában részletes beszámolót olvashattok a nyári Vándorok-táborról.
A benedekmezői élményekről a résztvevők és az szerző is mesélt, s persze fényképek is készültek.
Az írások elolvashatók a folyóirat honlapján is:
http://www.fordulopont.hu/FP-58_tabori_beszamolok.pdf
2013. március 16., szombat
2012. november 8., csütörtök
Divatban a disztópiák?
A disztópia (antiutópia) műfajának szép hagyománya van, klasszikusként emlegetett művei 60-80 évesek immár. Orwell 1984-e, Huxley Szép új világa, Zamjatyin Mi című regénye, de Burgess Mechanikus narancsa vagy Bradbury Fahrenheit 451-e is milliók kedvelt olvasmánya volt – és az ma is. Ám a közelmúltig aligha mondhattuk, hogy igazán nagy olvasótábort megmozgató műfajjá vált a disztópia. Bár Maria Nikolajeva néhány éve az angolszász irodalom legfontosabb műfajai között említette, ő sem sejthette, hogy napjainkra – egyelőre főleg angol nyelvterületen – a legmeghatározóbb, legtöbbet emlegetett, legolvasottabb regényeket e témában kell keresnünk. Suzanne Collins esetében még hihettük, hogy Az éhezők viadala legalább annyira a film sikere, mint a könyvtrilógiáé. Aztán kiderült, hogy moziváltozat nélkül is lehet bestseller egy disztópia. Veronica Roth A beavatott-, Ally Condie Matched-, Lauren Oliver Delirium-sorozata elképesztő érdeklődést váltott ki a fiatal (felnőtt) olvasók körében. S ha a „csajos” antiutópiákon túl is keresgélünk, Catherine Fisher Incarceronja vagy a zseniális Chaos Walking-trilógia (Patrick Ness sorozatának első része Kés a zajban címmel jelent meg magyarul) megint csak nem érdemtelenül kap nagy figyelmet.
A disztópiák reneszánszukat élik tehát, sőt, soha nem látott súllyal vannak jelen az ifjúsági regények között. Csak remélhetjük, hogy hamarosan Magyarországon is szélesebb körben népszerűvé válnak.
(Gombos Péter)

2012. szeptember 6., csütörtök
Így írtok ti – 1.
Ahogy korábban ígértük, folyamatosan közzétesszük azokat az írásokat, melyeket a benedekmezői Vándorok-tábor résztvevői készítettek. A feladat az volt, hogy írják tovább/fejezzék be a regényt.
Elsőként a „Kati néni hívei” csapat megoldását idézzük:
Négy év telt el már azóta, de mindenki szívében elevenen éltek az emlékek. Az első gyűlésen létrehozták a lázadók pártját. Nimicet megválasztották négy évre elnöknek.
A régi elnöki palotába beköltözött az első felelős parlament, melynek első rendelete az volt, hogy minden ember szám helyett nevet kapjon.
Booksról elneveztek egy egyetemet, melynek dékánja Doki lett, aki 18 éves korában doktorált természettudományokból.
Robinsont kinevezték az újra megnyitott könyvtár igazgatójának, és soha többet nem utazott az időgéppel, nem is találkozott már Booksszal. Az órát hátrahagyta gyermekeinek és a jövő generációinak.
Füles létrehozta az első keresztény egyházat, később ő lett az első pápa.
Zsebibaba elindította az első bulvárlapot.
Books visszament a 17. századba, ahol pestis miatt meghalt. Nimic merénylet áldozata lett, Füles három nappal később szentté avatta.
Nemecsek átvette apja helyét a következő három évre. Elnöksége alatt a város felvirágzott, és neve fennmaradhatott a történelemben.

2012. augusztus 25., szombat
Beszámoló a Vándorok-táborról
A korábban már emlegetett benedekmezői táborról jelent meg egy beszámoló Ambrus Mózes tollából a Brassói Lapokban. Íme, a teljes cikk:
2012. július 31., kedd
Rendhagyó író-olvasó találkozó Erdélyben
Második éve szervezik meg Benedekmezőn azt az irodalmi tábort, melynek idén a Vándorok volt a fő témája.
Később részletesebben is beszámolunk az ott történtekről, de néhány kép közlése mellett már most meg kell jegyeznünk, hihetetlenül jó, néha kifejezetten megható élmény volt találkozni a brassói és Brassó környéki gyerekekkel. A lelkes felsős diákok rajzai, jelenetei, a regényhez írt folytatások mind-mind arról tanúskodtak, hogy valóban élvezték az olvasást, Robinsonék történetét. Kovács Enikő tanárnő és Ugron Levente tanár úr, a fő szervező pedig rendszeresen próbára tette diákjait, hol vicces, hol nagyon is komoly feladatokkal álltak elő napról napra.
Az író-olvasó találkozóra pénteken került sor, s a fiúk-lányok kritikai megjegyzései éppúgy érdekes voltak, mint a kérdéseik – holott az utolsó pillanatig nem tudták, hogy ez a beszélgetés valóban meglesz, nemcsak elméletben kell feltenniük kérdéseiket a szerzőnek. Egy szó, mint száz: különleges élmény volt íróként megélni ilyen őszinte érdeklődést, főleg ilyen messze Magyarországtól.
S akkor néhány kép a tábor pénteki napjáról:

A beszélgetés jó hangulatban folyt...
A jelenetben Books búcsúzik a gyerekektől
(Books szerepében Ambrus Mózes)
(Books szerepében Ambrus Mózes)
Dedikálásra várva
Az egyik legszellemesebb rajz – a „Balatonfüred” csapatától
Gombos Péter
2012. július 16., hétfő
Benedekmezőn a Vándorok
Benedekmezőn (hét kilométerre Sepsiszentgyörgytől) gyakran táboroznak közel és távol lakó iskolások. Idén is több turnusban érkeztek, érkeznek gyerekek, közülük egy csoport a július 23-án kezdődő irodalom- és természetbarátok táborában vesz részt. A szervező Ugron Levente (brassói irodalomtanár) sok egyéb élmény mellett irodalmi szövegekkel való játékokat, beszélgetéseket is tervez. Megtisztelő, hogy a választott témák, feldolgozandó művek között a Vándorok is ott lesz. S ha már így alakult, természetesen a szerző is ellátogat Benedekmezőre. Képes élménybeszámolónk augusztus elején várható.
2012. június 9., szombat
Elment egy vándor...
Nem akárkit veszítettek el a sci-fik, antiutópiák rajongói 2012. június 5-én.
93. életévében elhunyt Ray Bradbury, többek között a Marsbéli krónikák és a kultikussá vált Fahrenheit 451 című antiutópia szerzője. Életéről, műveiről pontos és tartalmas írás olvasható itt (a fotót a wikipediáról vettük):
http://www.hirado.hu/Hirek/2012/06/06/17/Meghalt_Ray_Bradbury.aspx

2012. május 18., péntek
Újra a Könyvhéten
Egy éve már, hogy a Vándorok bemutatkozott az Ünnepi Könyvhéten. Örömmel tudatjuk, hogy a regény és írója idén is ott lesz Budapesten a Vörösmarty téren. Aki szívesen találkozna Gombos Péterrel, keresse a Pont Kiadó standját június 8-án 10.00 és 11.00 óra között, ahol az író a regényén kívül Az olvasás védelmében és a Gyermekkönyvek vonzásában című szakkönyvekről is beszélget az érdeklődőkkel. És persze dedikáltatásra is lesz lehetőség.
Addig is egy kis könyvheti időutazás:
2012. április 18., szerda
Dedikálás a Könyvfesztiválon
A Vándorok is ott lesz a XIX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon április 19-től 22-ig.
Gombos Péter pénteken 14.00 és 15.00 óra között dedikálja többek között ifjúsági regényét is.
Keressék, keressétek a Pont Kiadó standját a Millenárison!
Akit érdekel az olvasás ügye, annak ajánljuk figyelmébe a Pont Kiadó Mentés másként című kerekasztal-beszélgetését is.
Április 22-én Komáromi Gabriellát, Fűzfa Balázst, Gombos Pétert, Nagy Attilát és Pompor Zoltánt kérdezgeti Szávai Ilona.

2012. április 4., szerda
Vándorok a Top 10-ben
Lezárult a Csodaceruza facebookos szavazása, és örömmel látjuk, hogy a Vándorok a kilencedik helyen végzett a nagy megmérettetésben. Köszönjük minden szavazónak a figyelmet, és gratulálunk 2011 legnépszerűbb könyveinek, illetve szerzőinek!
Hogy ne legyen hiányérzetünk, szeretnénk megemlékezni a l00-as lista közepén és végén maradt néhány kedvencünkről:
És folytathatnánk a sort a még kisebbeknek való csodaszép könyvekkel...
Van tehát mit böngészni a következő 100-as lista megjelenéséig, jó szórakozást kívánunk hozzá!
Hogy ne legyen hiányérzetünk, szeretnénk megemlékezni a l00-as lista közepén és végén maradt néhány kedvencünkről:
David Almond: Csókás nyár,
Christine Nöstlinger: Szép kis család,
Patrick Ness: Válasz és kérdés,
Jane Teller: Semmi
Thimothée de Fombelle: Vango
Goscinny–Sempé: A kis Nicolas
Dávid Ádám: A Virág utcai focibajnokság,
Berg Judit: Rumini Datolyaparton
Van tehát mit böngészni a következő 100-as lista megjelenéséig, jó szórakozást kívánunk hozzá!
2012. március 31., szombat
Még tart a szavazás
(a képet Takács Vera blogjáról kölcsönöztük)
A Vándorok már az első 10-ben a Csodaceruza facebookos szavazásán, és a Tetszik-gomb még egy rövid ideig aktív!
2012. március 26., hétfő
Új mese született
„Kaposvári díjazott a drámapályázaton” – adta hírül a sajtó Somogyban a Schwajda György emlékére kiírt drámapályázat eredményét a minap, s valóban büszkék lehetünk, mert a Vándorok szerzőjének abban a megtiszteltetésben lehetett része, hogy meghívást kapott a kaposvári díjátadóra.
A kaposvári Csiky Gergely Színházban valójában három gyerekdarabot (mesejátékot) díjaztak. Gombos Pétert Az iránytű című darabjáért dicséretben részesítették, ketten pedig megosztott első díjat kaptak. Kövesdi Miklós Gábor humorista az Ignác című pályaművel, Jámbor József, a debreceni Csokonai Színház színész-rendezője pedig A három deviáns című pályázatával nyert. Az ünnepélyes eredményhirdetésen Rátóti Zoltán, a kaposvári színház igazgatója és Novák János, a Kolibri Színház igazgatója, a zsűri elnöke méltatta a munkákat.

(a kép forrása: szinhaz.hu)
Az eseményről bővebben: A Magyar Színházi Portálon:
2012. március 8., csütörtök
Szavazás 2011 ifjúsági könyveire
A Csodaceruza idén is kiválasztott száz könyvet, melyek közül a közönség, a facebookon szavazók döntik el, melyikek voltak számukra a legérdekesebbek, a legjobbak.
A „százas körbe” a Vándorok is bekerült, s várja az olvasók szavazatait:
http://www.facebook.com/media/set/?set=a.10150693521716413.450406.212292361412&type=3
A „százas körbe” a Vándorok is bekerült, s várja az olvasók szavazatait:
http://www.facebook.com/media/set/?set=a.10150693521716413.450406.212292361412&type=3
Címkék:
Csodaceruza,
Facebook,
szavazás,
százas lista
2012. február 19., vasárnap
Véget ért az idei Könyvkaland
Hosszú vetélkedősorozat zárult le 2012. február 13-án a Bod Péter Megyei Könyvtárban, Sepsiszentgyörgyön. A két döntőben az.eddig legjobb teljesítményt nyújtott 5–6. és 7–8. osztályosok mérték össze tudásukat, olvasottságukat, kreativitásukat. A délelőtti viadalt a kisebbek között a Szivárványfonó tündérek (Bereck) csapata nyerte, kevéssel megelőzve a Tantorna (Nagyajta) négyesét.
Délután a nagyobbaknál is fej fej melletti küzdelemben dőlt el a verseny, a Tovább! (Váradi József Iskola, Sepsiszentgyörgy) mindössze 0,3 (!) ponttal előzte meg a Babaarcú Démonok (Mikes Líceum, Sepsiszentgyörgy) csapatát.
A 7–8. osztályosok vetélkedésének egyik témája a Vándorok volt, s öröm volt nézni, hallgatni a lelkes versenyzők megoldásait a konkrét tényekre rákérdező feladatoknál éppúgy, mint a kreativitást, szellemességet igénylőknél.
Megtisztelő volt látni, hogy a csapatok fele a Vándorokat jelölte meg kedvenc olvasmányként, s bizony, Rob és társai még olyan jelenetben is feltűntek, ahol ez nem lett volna feladat: Toldi Miklóst is ők interjúvolták meg például...
A Könyvkaland szervezői a Bod Péter Megyei Könyvtár és a Europe Direct Információs Központ (Sepsiszentgyörgy) voltak.
A döntőről készült képeket keressétek a Képgalériában.
További részletek olvashatók és még több kép megtekinthető a könyvtár honlapján és facebook-oldalán:
http://konyvtarunk.blogspot.com/2012/02/konyvkaland-eredmenyek-dontobol.html

2011. december 31., szombat
Könyvkaland a Vándorokkal
Olvasásra ösztönző vetélkedőt indítottak 2011. év végén Sepsiszentgyörgyön a megyei könyvtár szervezésében. A Könyvkaland című játékban háromszéki 5–6., illetve 7–8. osztályosok vehetnek részt.
A többfordulós verseny döntője 2012 februárjában, a könyvtár névadója, Bod Péter születésének 300. évfordulóján lesz. A feladatok teljesítéséhez különböző irodalmi műveket kell elolvasni, többek között a Vándorokat is.
További részletek itt olvashatók:
http://konyvtarunk.blogspot.com/2011/11/indul-konyvkaland-start-la-aventurile.html

Erdély,
könyvkaland,
olvasás,
Sepsiszentgyörgy,
verseny,
vetélkedő
2011. december 21., szerda
Vers mindenkinek
Félig véletlenül akadtam rá Dsida Jenő e nagyszerű versére, talán másnak is tetszik majd:
Robinson
Robinson áll a tenger partján.
Háta mögött a zord sziget,
zúgó erdő, kúszó liánok –
és nézi, nézi a vizet.
Szemén rezeg a Magány könnye,
de arca sötét és konok:
hiszen csak tegnap rémítették
a fölfedezett lábnyomok.
Önnönlelkének papagája,
lenyűgözött bús szelleme
„Szegény Robinson”-t rikácsol rá,
s minden iszonyattal tele.
Rémekkel ijesztik az éjek,
a sziget lábujjhegyre áll,
feléje hajlik, fojtogatja:
Ezerszer jobb tán a halál!
És áll, csak áll a tenger partján,
háta mögött a zord sziget,
kúszó liánok, sötét erdő, –
és kémleli a nagy vizet.
A kék habok közt felmorajlik
valami zsongó halk remény,
s a Magány foglya térdre hull
a tenger sivár fövenyén.
A láthatatlan messzeségben,
melyet már annyi álma rótt,
megérez és körülcirógat
egy eljövendő kis hajót.
Robinson
Robinson áll a tenger partján.
Háta mögött a zord sziget,
zúgó erdő, kúszó liánok –
és nézi, nézi a vizet.
Szemén rezeg a Magány könnye,
de arca sötét és konok:
hiszen csak tegnap rémítették
a fölfedezett lábnyomok.
Önnönlelkének papagája,
lenyűgözött bús szelleme
„Szegény Robinson”-t rikácsol rá,
s minden iszonyattal tele.
Rémekkel ijesztik az éjek,
a sziget lábujjhegyre áll,
feléje hajlik, fojtogatja:
Ezerszer jobb tán a halál!
És áll, csak áll a tenger partján,
háta mögött a zord sziget,
kúszó liánok, sötét erdő, –
és kémleli a nagy vizet.
A kék habok közt felmorajlik
valami zsongó halk remény,
s a Magány foglya térdre hull
a tenger sivár fövenyén.
A láthatatlan messzeségben,
melyet már annyi álma rótt,
megérez és körülcirógat
egy eljövendő kis hajót.
2011. november 28., hétfő
Mexikóban a Vándorok!
Nagy nemzetközi könyvvásárra utazott a Vándorok. A Mexikóban rendezett Book Fair Guadalajara félmilliós látogatószámával a világ egyik legnagyobb könyves seregszemléje – reméljük, a magyar könyveknek is sikere lesz a Tengerentúlon.
Ízelítőnek egy videó a guadalajarai fesztiválról:
Ízelítőnek egy videó a guadalajarai fesztiválról:
Újra Erdélyben jártak Robinsonék...
A Pont Kiadó a Vándorokat is magával vitte Marosvásárhelyre, a 2011-es könyvvásárra.
A hatalmas rendezvényen volt érdeklődés a regény iránt, egy hetedik osztályos kislány úgy ment oda a standhoz: „Ha vénasszonyok potyognak az égből, akkor is megveszem!”
Ennél persze egyszerűbb volt a dolog, még egy kis kedvezményt is kapott a lelkes olvasó...
2011. november 24., csütörtök
Írj ismertetőt a Vándorokról,
rakd a saját polcodra, szólj hozzá,
rakd a saját polcodra, szólj hozzá,
de egy elvesztési nyilatkozat kitöltésével
akár el is veszítheted!
akár el is veszítheted!
2011. november 14., hétfő
Vándorok a 48-asban
Általános és középiskolásoktól a nyugdíjasokig mindegyik korosztály képviseltette magát a Vándorok kaposvári bemutatóján.
A beszélgetőtárs Baloghné Bíró Mária tanár, drámapedagógus volt, aki nagyszerűen vezényelte le az estét.
Rajta kívül Cserjésiné Temesi Ritának jár nagy-nagy köszönet, aki a találkozó ötletgazdája és fő szervezője volt.
Az eseményről fotók is láthatók a Képgalériában.
Minden érdeklődőnek köszönöm a részvételt!
Gombos Péter
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)